2016. júl 17.

A NYOMOR ......

írta: Cs.Cs.Ismerős
A NYOMOR ......

Vajon ... miért ragaszkodunk hozzá?

-
Akár tetszik, akár nem, ....... a nyomor általánosan felismert/elismert formája, az anyagi nélkülözés.
Már pedig a nyomor, lényegesen összetettebb és széleskörűbb.
-
Jelen világunk intelligens embere, már csak egy irányba tudd gondolkodni. (Legalábbis a jelentős része)
Illetve, az adott és látható/kikerülhetetlen tényekkel hajlandó csak foglalkozni.
Senki sem mer/akar szembesülni a saját nyomorával, mert életviteli ismeretei, nem engedik azt egykönnyen felfedni a számára.
És itt/ebben, te sem vagy kivétel, .... kedves olvasó.
-
A nyomor, valójában egy folyamat része és valamivel később alakul át életviteli rutinná.
Maga a folyamat, .... kezdődik ... a szellemi-nyomor megélésével, majd az anyagi-nyomor térhódítását követően, eléri az erkölcsi-nyomor szintjét.
Mindezt, persze úgy, hogy közben a változást/morphosist, észre sem veszi, a folyamatot megélő egyén.
Ugyanis, az egyirányú gondolkodás következménye, hogy az anyagi nyomor elkerülésére tett erőfeszítései, nem tudatosan, ... de szinte kötelező érvénnyel sodorják a másik két nyomor területére.
Ami abból következik, hogy a nyomor, mindhárom formája, egy és ugyan azon időben, de némileg módosulva játszódik le, az azt megélő személy életvitelében.
Mindenki nyomorog.(!) 
A kivétel, persze most nem erősíti a szabályt. De a kivételt élvező civilizált emberek aránya, ... elenyésző.
És mielőtt.(!)
Mindenféle, ellenvéleményt fogalmaznál meg. Vegyél egy nagy levegőt ........ és gondold végig a fentebbi szavak értelmét. 
-
Az egész folyamat megértéséhez több kell, ...... mint X mennyiségű iskolázottság, vagy Y mértékű vagyon.
Sajnos évszázadok óta, helyben toporgunk és nem fejlődünk, hanem csak stagnálunk.
A nyomor, ... szerves része lett, a minden napjaink megélésének. És ugyebár az egyik nyomorult, nem segítheti a másik nyomorultat, a kiút megtalálásában, .... mert akkor ő maga, már nem nyomorult.
Na de most nem megyek beljebb a mélységek bugyraiba.
378685-sahara.jpg
                ........ az értelmi elsivatagosodás ellen ...... miért nem küzdünk? .....
-
Mint minden egyéb, az emberiséget érintő főbb állomásnak, ... a nyomor megértésének is, .... egy, az első felismerésből kell táplálkoznia.
Méghozzá, az egyén saját életének értelmetlenségének felismeréséből.
Ami persze nem egyenértékű a kilátástalanság, az eldorbézolt élet, a világon mindenki gonosz, ... gondolkodásmód elhagyásával. Az már, maga a felismerés következménye.
-
A nyomor, pontosabban, ... a szellemi-anyagi-erkölcsi nyomor felismerése kell, hogy megtörténjen. Mivel mindannyian a szokásaink rabjai vagyunk, azon szokások rabjai, melyet az elődeink mutattak, ... neveltek belénk.
Amit persze nem volt nehéz, ugyanis a kényelmes élet ........ és annak vágya!
Minden civilizált nép és egyed ..... ki nem mondott elvárása.
Ugyanis ettől civilizáció a civilizáció. ..... Hisszük mi.
Ellenben, .... a NYOMOR felismerésének képessége, mindenkinek a saját feladata. A belénk rögzült szokásoktól, szokásainktól függetlenül. Mert a civilizált fejlődésnek ez a következő állomása. A felismerés az első lépés, a nyomor miben-létének/megértésének irányába.
Nap mint nap küzdünk ellene, ...... de feleslegesen. Az elmúlt 6-700 év, ékes bizonyíték arra, hogy a küzdelemben alul maradunk/maradtunk.
Viszont ha megértjük, .... akkor megszűnik magától, mert életszerűtlenné válik.
-
Mert hogy is.(!)
A nyomor, ....  nem feltétlen szükséglete a civilizációnak.
Sőt!
Az elmúlt évezredek során, eleink/őseink, .... kerülték a nyomor térhódítását. Vagy annak csak a lehetőségét is.
Bár mely személy, mely szükséget szenvedett, valamely területen, .....  bizton számíthatott a családi/nemzetségi közösségére. 
Aki a szellemi területen szenvedett hiányt, ... azt türelmesen oktatták. 
Aki az anyagi javak mentén volt kénytelen nélkülözni, ... azt támogatták.
Aki az erkölcs mentén került tévútra, ... azt a helyes viselkedési normák felidézésével nevelték.
Nem ismerték, az értéktelen egyed/egyedek fogalmát.
-
Valójában, itt kezdődik a MI szellemi nyomorunk!
Bármilyen tanultak, képzettek és olvasottak lehetünk. Ha azt csak, a maga mutogatás céljából értük el. Akkor az, ....egy értéktelen, velünk a sírunkba szálló, lózung .... és nem más az egész.
Ellenben, ha a szellemi erőnk, ..... a közösségünk és azon keresztül a tágabb környezetünk rendelkezésére áll, .... akkor mint a jövő alkotói, megalkotói, igen is kötelességünk a gyengébb képességű társaink segítése.
A szerényebb képességgel megáldott egyedek támogatása által emelkedhetünk és részesülhetünk a közösség tagjainak szeretetében. ........ És nem a megaláztatásuk által.
És ekkor, a szellemi nyomorunkból kilépve, ... az anyagi és az erkölcsi nyomor, .... nagy-ívben kerülni fog minket.
A szellemi nyomorból kivezetett egyedek és közösségek, ... tisztelettel tekintenek a felemelkedésben segédkező személyre és munkájára.
És mint mintát! ... Azt követik is!
-
A fen álló anyagi nyomor, pedig pont az előbbi szellemi nyomor következménye.(!)
Miként is, az anyagi javak hajszolása és értelmetlen mennyiségű halmozása, felhalmozása. Pont azért történik, mert szellemi tevékenységünk értéktelensége okán/képen, .... ezen a módon juttatjuk a világ és a környezetünk tudomására, ... hogy mi valakik vagyunk.
Pedig az anyagi javak mutogatásával, nem a nagyságunk, hanem pont az ellentéte kerül kimutatásra, .... ugyanis nincs másunk ....... amivel kiemelkedhetnénk, az általunk megélt közösségből.
És nagyon-nagy tévedésben van az, aki az anyagi nyomort .... a vagyon nélkülözésével azonosítja.
Ugyanis a vagyonos(ingó, -ingatlan, készpénzes) réteg, már akkor is pénzügyi nyomort él meg, ha valamely okból a meglévő vagyonát, nagyobb/számottevőbb veszteség éri ..... és ezen okból nem a megszokott pompát éli tovább.
Pedig a múlt minden megélt pillanata, továbbra is a rendelkezésére áll. De inkább, ..... komoly erőfeszítéseket tesz, hogy újra a felsőbb vagyonos rétegbe kerülhessen.
Ami persze sok-sok esetben kimondottan is, ... az élet céljává válik.
-
Az erkölcsi-nyomort, majd nem minden esetben, a bűnözői életvitelt élő/folytató egyedek számlájára írjuk.
De, ha egy kicsit is jobban körülnézünk, .... magunkba is.(!)
Akkor beláthatjuk, hogy az erkölcstelen élet, .... csak a bűnözői mivoltra történő aposztrofálása, .... csupán egy emberi kicsinyesség/gyarlóság.
Mert hogy is, ... mi magunk is napi szinten hazudunk/ferdítünk, .... az aktuális céljainknak megfelelően, ..... de a méltóságunk látszatát, fenntartva.
És itt kezdődik(!), az erkölcstelenség.(!)
A piti hazugságoktól kezdve, a szélhámosságokon keresztül, az egyének elleni,  élet ellenes tevékenységén keresztül, ..... bár mire képesek vagyunk.(!)
Mert az ítélkezésünk normái, .... kisiklottak.
Mindig és mindenre van magyarázatunk. .... Hogy MI miért is vagyunk bűntelenek.
Sőt, ...  még a törvényeink is támogatnak, az erkölcstelen életvitelünkben.
  • Magyarország Alaptörvénye XXVIII. cikk (2) bekezdés: Senki nem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.
  • 1998. évi XIX. törvény a büntetőeljárásról 7. §: Senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg a bűnösségét a bíróság jogerős határozatában nem állapította meg.
  • 1973. évi I. törvény a büntetőeljárásról 3. § (1) bekezdés: Senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.
  • Egyesült Nemzetek Közgyűlése XXI. ülésszakán, 1966. december 16-án elfogadott Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya 14. Cikk 2.:Bűncselekmény elkövetésével vádolt minden személynek joga van arra, hogy ártatlannak tekintsék mindaddig, amíg bűnösségét a törvény szerint be nem bizonyították.
  • Az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény 6. Cikk - Tisztességes tárgyaláshoz való jog 2.:Minden bűncselekménnyel gyanúsított személyt mindaddig ártatlannak kell vélelmezni, amíg bűnösségét a törvénynek megfelelően meg nem állapították.
                                  Forrás: Wikipedia
-
Így hát, ...emelt fővel lehetünk/vagyunk erkölcstelenek.
És persze, a szerintünk erkölcstelen életvitelt folytató személyek felett, .... folyamatosan pálcát törünk.
-
Na már most a fentiek alapján
Ha egy kicsit is jobban belegondolunk az előzőekben olvasott sorok értelmébe. Valamelyest értelmesebben is megfogalmazhatjuk a NYOMOR életszerűtlenségének, .... életszerűségévé válását.
Vagyis!
Valójában, .... mindenki nyomorog, .... csak hát az a sajátos tény segíti elviselni a boldogtalanságát/nyomorát, ... hogy vannak nála nyomorultabbak.
Amit persze, ... így, ebben a formában soha sem, vagy a lehető legritkább esetben fogalmaz meg saját magával szemben, az egyén.
De ettől még, tény a tény.(!)
-
Ragozhatnám szinte a végtelenségig, hogy mi a nyomor jellemzője, tulajdonsága és az életszerűsége.
A kérdés csak az, hogy ..... Mit érnék el vele? ....... A közutálaton kívül.
Előre láthatóan, ... semmit.
-
De! ........ Hátha mégis megérted, hogy a nyomor, .... valójában a BOLDOGSÁG hiánya.
És mivel nem is tudod, mitől lennél boldog/boldogabb, így a nyomorod vetületeit sem ismered fel.
Pedig a "valaminek a hiánya" késztet arra, hogy cselekedj. Már pedig, a hiány kiküszöbölésének okán lépsz a tévútra, ....... mely a nyomorod erősíti/hozza létre/generálja.
-
Összefoglalva:
A nyomorultságunk alapja, a szellemi nyomor térhódítása.
És ez alól, nem ad felmentést/nem mentesít az iskolázottságunk sem. .... Sőt, sok-sok esetben, pont az erősíti!
Azok a célcsoportok, melyekhez tartozni szeretnénk, .... és ezért aktív módon cselekszünk is, nem a saját mozgás-/élet-terünk alkotó elemei.
Jobbára az a vágyott csoport, ... ellentétes érdekekkel bír, a valódi, ... számunkra is élhető csoport/közösség érdekeivel. Ennek oka, a kasztok/osztály rétegek életviteli mintájában keresendő.
Ráadásul a vagyonod növekedésével, arányosan nő az anyagi nyomorod is. Ugyanis még több kell.
Ha bele születtél a vagyonba, .... az sem mentesít. A szellemi nyomor intenzívebb megélése, már a korai éveidben jelentkezik.
És ennek köszönhetően, az erkölcsi nyomorod, fokozatosan csiszolod a tökély szintjére.
-
Mindeközben, a boldogság hajszolásának áldozataivá válunk.
Ugyanis majd akkor leszünk boldogok, ha ez - meg az lesz az életünk szerves-része.
-
Pedig boldogok, csak akkor lehetünk, ....... ha a szellemi-anyagi-erkölcsi nyomort önnön valójában megéljük.
Ugyanis, akkor már felemeljük a fejünk, .... van tartásunk. Nem csak az orrunkat hordjuk fent.
És ekkor, valóban a jövőbe pillantunk!
-
-
                                                         Cs.Cs.I.s-mer-Ős  
Szólj hozzá

oktatás jövő élet verseny teremtés fejlődés hatás példa nyomor vagyon elme folyam gondolkodók Értelem Minden napok őseink CIVILIZÁCIÓ